Rusvai Miklós elmondta, milyen számokat figyeljünk a 4. hullámban, és kinek fontos a maszkviselés
Rusvai Miklós virológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora volt az ATV reggeli műsorának egyik vendége.
A szakember a fertőzöttek számának mostani emelkedéséről elmondta, hogy nem annyira ez a mutató fog dönteni ezen az őszön. Most, hogy magas az oltottak száma, a fertőzöttek száma önmagában kevés információt ad, hiszen az oltottak is megfertőződhetnek, de kevésbé betegedhetnek meg, és sokkal kisebb eséllyel halnak bele a betegségbe.
A fertőzöttek száma magasra is felmehet, a lényeg, hogy a halottak száma, légeztetőgépen lévők száma, kórházban lévők száma ne emelkedjen, az egészségügyön lévő terhelés ne növekedjen meg, és ebben segíthet nagy mértékben az oltás – szögezte le a virológus.
Rusvai Miklós elmondta: főleg a rizikócsoportba tartozóknak fontos az egyéni védőeszköz, így például a maszkviselés. „Ne szégyelljük, tegyük fel a maszkot!” – fogalmazott. Mint mondta, tavasszal sem a tömegközlekedés volt az elsődleges fertőzési góc, hanem az olyan zárt terek, ahol akár kollégák, vagy családtagok voltak együtt maszk nélkül.
A kórházak pedig legalább annyira felkészülten várják a várhatóan kisebb negyedik hullámot, mint a második vagy a harmadik hullám esetében. A teljes interjút IDE KATTINTVA nézheted meg.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: InfoRádió)