Kiderült, mit követett el pontosan Aurelio, ezért kell évekre börtönbe mennie
|Mi is beszámoltunk róla, hogy szerdán a Szegedi Ítélőtábla jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte Aureliót.
Ha kíváncsi vagy rá, pontosan mennyit kapott, és hány százezer forint bűnügyi költséget kell megfizetnie, IDE KATTINTVA minden részletet megtudhatsz.
Az is kiderült, pontosan hogy zajlott az az emberrablási ügy, ami miatt most több évnyi börtön vár az egykori valóságshow sztárra.
Aurelio még 2017-ben próbált meg visszaszerezni egy tartozást egy ismerősétől, ekkor került sor az emberrablásnak minősülő tettre.
A sértett egyébként azóta már megbocsátott Aureliónak, a szerdai tárgyaláson a bíró fel is olvasta nyilatkozatát, miszerint:
“Aurelio bocsánatot kert tőlem, nem haragszom rá” – mindössze ennyi állt a sértett által írt levélben, amit a bíróságnak küldött.
És hogyan is történt pontosan az ügy? Íme a részletek: 2017 őszén Aurelio egy szórakozóhelyen berúgott és elaludt, ezt használta ki egyik ismerőse, aki kilopta a kabátjában lévő 130 ezer forintot (egyes források szerint közel 200 ezer forintot).
Másnap Aurelio és barátai megkeresték az ismerősüket, és kérdőre vonták az ellopott pénz miatt. Miután az ismerős nem tudott elszámolni az összeggel, társa lefogta, Aurelio pedig többször is megütötte a férfit, majd egy autóba tuszkolták.
Akarata ellenére elrabolták tehát a sértettet, a férfi szabadon engedését pedig az ellopott összeg visszaadásához kötötték, ő azonban ennek nem tudott eleget tenni, mert időközben már elköltötte a pénz egy részét.
Ezért aláírattak vele egy szerződést, amelyben a férfi elismerte, hogy 180 ezer forintot kért kölcsön Aureliotól, és kötelezettséget vállalt, hogy a hitelt heti 20 ezer forintnyi összeggel törleszti.
Aurelio részben, a másodrendű vádlott pedig teljes egészében elismerte a bűnösségét.
A Való Világ hatodik évadának győztese még májusban beszélt arról az RTL Klub Reggeli című műsorában, hogy édesapja halála megváltoztatta az életét: abbahagyta az ivást és nemrég új párkapcsolata kezdődött.
Ennek ellenére nem tudta elkerülni a börtönt, immár jogerős az ítélet, mely szerint több évre rács mögé kerül. Itt láthatod az említett interjút:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép forrása: TV2)