Kiadták a vörös figyelmeztetést: brutális, hogy mi vár ránk hétfő délután

Hamarosan itt az enyhülést hozó hidegfront, előtte azonban a hétfő alaposan próbára tesz minket.

Bizonyos megyékre a rekkenő hőség miatt vörös figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Mint a térképen is látszik, a délkeleti megyékben lesz a legmelegebb, de az ország középső részének is kijut a hőségből.

Hétfőn általában napos, száraz időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, ugyanakkor délután északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik, késő délutántól pedig a Dunántúl északnyugati részén már meg is vastagszik a felhőzet. Az Alpokalján egy-egy zápor, zivatar kialakulhat.

Megélénkül az északi, északnyugati szél. Az Észak-Dunántúlon helyenként erős, zivatar térségében akár viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 38 fok között valószínű. Késő estére általában 21 és 29 fok közé hűl le a levegő.

Kedden hidegfront szakadozott felhőzete vonul át felettünk. Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. A Dunántúlon többfelé, másutt elszórtan valószínű zápor, zivatar. Estétől nyugat felől csökken a csapadékhajlam.

Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. Délutánra a Dunántúlon 26, 31, máshol 30 és 38 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán már mindenhol enyhébb lesz az idő: sok napsütés valószínű, általában kevés gomolyfelhővel. A nap első felében, az ország keleti harmadán lehet még több felhő, ott helyenként előfordulhat zápor, zivatar.

Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 14, 21, délután 27, 32 fokot mérhetnek – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!