Idén korábban zárnak a boltok december 24-én: kiderült, meddig tartanak nyitva

Fontos információkat tettek közzé az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) részéről, így megtudhattuk, hogy meddig lesznek nyitva a nagy üzletláncok december 24-én.

A legnagyobb üzletláncok – Aldi, Auchan, Lidl, Penny Market, Spar, Tesco – üzletei néhány kivételtől eltekintve december 24-én 12 órakor zárnak be.

Ezt az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte csütörtökön a Magyar Távirati Irodával.

A közleményben kiemelték: a kereskedelmi törvény 14 óráig engedi az üzletek nyitvatartását ezen a napon, az OKSZ tagvállalkozásai az áruházi dolgozók pihenése, családi ünneplésük segítése érdekében döntöttek a rövidebb nyitvatartás mellett.

A munkát végzőknek a járvánnyal összefüggő nagyobb terhelés miatt is több pihenőidőre van szükségük – tették hozzá.

Az OKSZ tagvállalkozásai azt javasolják, hogy a vásárlók tájékozódjanak előre a december 24. előtti napok nyitva tartásáról is.

Egyes iparcikk kereskedelmi áruházak december 24-én már nem nyitnak ki – például bútor-, barkácsáruházak közül -, továbbá kisebb iparcikk árus boltok sem – hívták fel a figyelmet.

Az ünnepek előtti napokon egyes áruházak, boltok a szokásosnál hosszabb nyitva tartással várják a vásárlókat;

Arany hétvégén is több olyan üzlet kinyit, amelyek vasárnap egyébként zárva tartanak – jelezték a közleményben.

Figyelj oda tehát, hogy 24-én csal déli 12 óráig vásárolhatsz, nehogy később érj oda és kellemetlen meglepetés érjen.

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla! 

(Forrás: MTI, kiemelt kép: Kovács Attila – MTI)