Hosszú idő után végre kamerák elé állt Noszály Sándor! Először beszélt komoly betegségéről:
|Hosszú idő után végre kamerák elé állt Noszály Sándor! Először beszélt lelki eredetű, komoly betegségéről.
Mint elmondta, bipoláris depresszióval küzd, ami nagyjából 10 évvel ezelőtt kezdődött nála.
Így nyilatkozott az RTL Fókusz című műsorának: “Ez volt talán a legrosszabb mániákus epizód és a legnehezebb gyógyulási folyamat is.
Olyan magasan voltam, hogy le kellett hozni. Az a szerencse, hogy túléltem, nem csináltam valami hülyeséget.
Másfél-két hónapot utána bent voltam a kórházban. Utána otthon pihentem, és ahogy tudtam, elkezdtem az edzői munkát”
Az interjú során az egykori teniszcsillag hangsúlyozta, hogy korábban soha nem volt lelki problémája, de 2014-ig még fizikai baja is alig akadt.
Az első alkalom, amikor rosszul lett, 11 évvel ezelőtt történt, amikor szakított az akkori párjával, ami nagyon megviselte.
Akkor is kórházban kezelték, ahol – állítása szerint – nagyon sok antidepresszánst kapott, és azt mondja, ezek után alakult ki nála a bipolaritás.
Itt láthatod, hogy néz ki most:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: RTL)