Hoppá! Németh Lajos elárulta, közel az első havazás: ezt a dátumot jósolta

Németh Lajos az egyik legfrissebb videójában a TV2-n mondta el, nagy valószínűséggel milyen lesz az idei tél.

Azt is megtudhattuk tőle, lesz-e fehér karácsony. Ha kíváncsi vagy a szakember előrejelzésére, ide kattintva láthatod a videót.

A közkedvelt meteorológus legfrissebb előrejelzésében azt is elárulta, hogy nincs már messze az első hó, sőt.

Még akár a héten van rá esély! “Az eddigi eseménytelen, köddel tarkított időjárás a hét közepén merőben megváltozik, frontok hoznak esőt és lehűlést.

Az elmúlt hetekben fagymentes, az ilyenkor szokásosnál jóval enyhébb, párás, nyirkos időben volt részünk” – mondta a Borsnak Németh Lajos meteorológus.

“A változást az okozza, hogy nagy mennyiségű hideg levegő indul útnak északkelet felől.

Szerencsénkre a hideg nagyját felfogja a Kárpátok, de hozzánk is érkezik belőle, mert a csúcsértékek 5-10 fok közé esnek vissza.

Emellett a sok felhőből csapadék is esik majd bőven, amire nagy szüksége van a földeknek” – részletezte a szakember.

Németh Lajos megjegyezte: bár nagyon bizonytalan, hogy mennyi hideg jut fölénk, van rá esély, hogy csütörtökön és pénteken a 800 méter feletti hegycsúcsokon, az esőcseppek között néhány hópihe is felbukkanjon.

Németh Lajos közösségi oldalán is elmondta, hogy a héten már van esély az első hóra, itt meghallgathatod a részleteket:

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!