Hirtelen egészségügyi probléma következtében elhunyt a híres magyar költő

Váratlanul, hirtelen fellépő egészségügyi probléma következtében 48 éves korában, hétfőn hajnalban, elhunyt Térey János költő, író, műfordító – adta közzé a Litera.

Térey János 1970-ben született Debrecenben. 1989-től 1991-ig magyart és történelmet tanult a budapesti Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE Bölcsészkarán. Verseit 1990-től közli az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenkor, az Alföld és a 2000. Nyolc verseskönyve és egy novelláskötete jelent meg. Legjelentősebb munkája a Paulus című verses regény, illetve drámatetralógiája, A Nibelung-lakópark. Utolsó munkája tavaly jelent meg, Kéli holtak címmel.

1995-ben Déry Tibor-díjat kapott, 2004-ben a Szépírók Társaságának díjával ismerték el. 2006-ban neki ítélték a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2008-ban megkapta az AEGON művészeti díját.

1989-től 1991-ig magyart és történelmet tanult a budapesti Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE Bölcsészkarán. 1997–1998-ban a Cosmopolitan olvasószerkesztője volt. 1998 óta szabadfoglalkozású író. Verseit 1990-től közli az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenkor, az Alföld és a 2000. Nyolc verseskönyve és egy novelláskötete jelent meg. Legjelentősebb munkája a Paulus című verses regény, illetve drámatetralógiája, A Nibelung-lakópark. A drámaciklus harmadik részét, a Hagen avagy a gyűlöletbeszéd címűt a Krétakör Színház mutatta be 2004 októberében a budavári Sziklakórházban. Az előadás vendégjátékként szerepelt Wiesbadenben, a „Neue Stücke aus Europa” fesztiválon. Következő darabja a Papp András társaságában írott Kazamaták (budapesti Katona József Színház, 2006); a legutóbbi pedig az Asztalizene (Radnóti Színház, 2007). A Protokoll c. verses regényének dramatizált változatát ugyancsak a Radnóti Színház tűzte műsorára (2012). 2006 tavaszán az Akademie Schloss Solitude ösztöndíjasa volt Stuttgartban. 2010-ben a Halma Network vendége a lettországi Ventspilsben és az írországi Annaghmakerrigben, a Tyrone Guthrie Centre-ben.

Őszinte részvétünk! Nyugodjon békében! 

(Forrás: Litera, Wikipedia)