Gyurcsány brutális jelzőkkel illette Orbánt: Politikai szörny, mentálisan beteg! “Magát pedig az emberi világ feletti…”
|Gyurcsány Ferenc élete talán eddigi legkeményebb bejegyzését írta Orbán Viktorról.
A DK elnöke olyan jelzőkkel illette a magyar miniszterelnököt, hogy ezzel biztosan felkavarja az állóvizet. Így ír Facebook posztkában:
“A magyar politika legnagyobb kérdése nem különleges. A többi nemzettel közös, vagy külön utat járunk? A hagyományt ötvözzük a holnappal, a nemzetet az egyetemes emberiséggel?
Mi igennel válaszolunk ezekre a kérdésekre. A kormány nemet mond.
Lehet-e magyarnak lenni európaiként, európai embernek lenni, közben felelősséget viselni az egész emberiségért?
Hol ér véget az önmagadért viselt felelősség, hol kezdődik a sokszor megrendítő felismerés, hogy bár talán nem ismerem a másikat, de ő is ember, ezért én is ő vagyok, ezért vigyáznom kell rá.
Ugye emlékeznek az élet két egyszerű parancsára? Az ön- és fajfenntartás mély parancsára, ösztönére. Minden eköré épül.
Orbánnak nincs mondanivalója az egyetemes emberi fajról. Isten népéről. Miközben tudja, hogy a magyar is kevert világú nemzet, mint mindegyik, de mégis: náci módon magyar különlegességről, kiválasztottságról beszél és így cselekszik. Szerintünk a magyar akkor és csak annyiban jobb, ha egyáltalán, amennyiben jobb a teljesítménye másoknál.
Csak azért, mert magyar, semmi dicsőség nem jár neki. Orbán ennek ellenkezőjét hazudja. Ha magyar vagy, jobb vagy. Ez az egyéni és nemzeti sikertelenség programja. Nem kell teljesíteni, ha magyar vagy, győztes vagy.
Orbán náci politikus. Mert a magyart fajnak, kiválasztottnak, felsőbbrendűnek tekinti, magát pedig az emberi világ feletti létvaló kiválasztottjának. Politikai szörny, mentálisan beteg.
Én is először a gyerekemnek segítek megtanulni az Itt van az ősz, itt van újra verset. Aztán meg hazahozom az iskolából a környékbeli fiúkat és lányokat, ha úgy adódik, vagy éppen fordítva, mostanában nekünk segítenek. Anna egy idős asszonynak vásárol be hetente. Beengedjük házunkba a bajban levőket. Fizetésünk nagy részét ismeretlen rászorulók kapják.
Kormányunk szerint viszont gondolj csak magadra! Csak magadra! Legyél önző! Önző ember, önző rokon, önző falu-, városlakó. Legyél önző magyar! És vess meg mindenki mást!
Valójában ezek a nemzeti, emberi út nagy kérdései. Merre menjünk? Ki vagy? Milyen legyen az ország?” – írta posztjában Gyurcsány Ferenc.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!