Gundel Takács Gábor távozik Novák Katalin tanácsadó testületéből! Kemény szavakkal árulta el, miért:

Gundel Takács Gábor is tagja volt Novák Katalin 16 főből álló tanácsadó testületének, ám a továbbiakban már nem kíván ennek tagja maradni.

Közösségi oldalán kemény szavakkal árulta el, miért. Íme a teljes poszt:

“Mindenkihez!

– Alapvetés: Mindenkinek kötelessége szolgálnia a hazáját. Ha a mindenkori    Köztársasági Elnök erre felkéri az embert, akkor menni kell.

–  A Köztársasági Elnöki Tanácsadó Testület minden tagja ingyen, kizárólag jobbító szándékkal és közéleti – azaz kifejezetten nem politikai – kérdésekben ad tanácsokat. Döntéseket nem hoznak.

– K. Endre ügyével magam is a sajtóban találkoztam.

– Vannak ügyek, amikkel kapcsolatban zéró a tolerancia, ilyen a pedofília is.

– Véleményem szerint rossz döntés született a kegyelmi kérvény aláírásakor. Hiba volt.

– Ennek értelmében ma javaslatot tettem Novák Katalinnak.

– Úgy tartom helyesnek, hogy az ember először azzal ossza meg a véleményét, akit illet.

– Nem tudok azonosulni a magyar politikai kultúrával, kommunikációval, cinizmussal, módszerekkel, indulatokkal és gátlástalansággal. Egyik oldaléval sem. Épp ezért nem kívánok a jövőben a Tanácsadó testület tagja sem lenni, mert reményeim ellenére ezt a munkát sem lehet politika mentesen végezni.

– Nem tudok azonosulni azzal a gyűlölet kommunikációval, ami a sajtó egy részéből és az emberek egy részéből árad, miközben a tájékozódás, és egymás megértése szándékának csírájára sincs igényük.

– Bármilyen jóindulattal, felelősséggel, kötelesség tudattal, építő szándékkal fordul is az ember a nemzete felé, a politikai érdek előbb-utóbb besározza, lerántja, ledarálja. Vannak, akikről ez lepereg, vannak, akikről nem. Én ebben a közegben nem tudok létezni.

Gundel Takács Gábor

Felhívom a sajtó figyelmét, hogy a fenti szöveg csak teljes egészében használható föl. Bármilyen politikai kérdéssel kapcsolatosan most és a jövőben ez az utolsó nyilatkozatom.

Felhívom a magyar politikai élet szereplőit, hogy számukra a szöveg egyetlen félmondata sem használható fel. Rám nem is hivatkozhatnak a politikai megnyilvánulásaikban” – olvasható a műsorvezető bejegyzésében.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Gundel Takács Gábor Facebook oldala)