Gulyás Gergely új határidőt jelentett be: elárulta, meddig lesz érvényes 2 oltással az oltási igazolvány

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szokottnál korábbi időpontban, csütörtök reggel hét órakor tartotta a héten a Kormányinfót.

A járványhelyzettel kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: az ötödik hullám csúcsán vagyunk, vagy kevéssel előtte, esetleg kevéssel utána.

Gulyás Gergely elmondta: az ötödik hullám elvonulása gyorsabb lehet, mint a korábbiaké.

Kiemelte: a járványügyi szakemberek feltételezése valósággá vált: ebben a hullámban lényegesen gyorsabban terjed a fertőzés, de a kórházi ellátórendszernek ez nem jelent a korábbiaknál nagyobb terhelést.

Kevesebben betegszenek meg és kevesebben halnak meg,, mint a második, harmadik vagy a negyedik hullámban.

Gulyás Gergely egy lényeges változást is bejelentett az oltási igazolvánnyá alakuló védettségi igazolvánnyal kapcsolatban:

Sem Brüsszel, sem más tagállamok a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban nem vezettek be szigorúbb szabályozást, a második oltástól számított 270 napig érvényesek az uniós igazolványok.

A magyar kormány nem akarja, hogy a magyarokra hátrányosabb szabályok vonatkozzanak, ezért május 1-jéig két oltással is érvényesek maradnak az oltási igazolványok

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette: Magyarország részt vesz az Európai Bizottság Covid-gyógyszer beszerzésében

A Pfizer paxlovid gyógyszeréből rendelünk. 50 ezer kezelésnek megfelelő adagot rendeltünk, de ez később tovább emelkedhet.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!