Gáspár Bea a lányával, Evelinnel együtt vadiúj vállalkozásba kezd: elárulták, mire készülnek
|A Gáspár családban több remek szakács is van, hiszen nemcsak Bea asszony, hanem lánya Evelin is remekül főz, ezt többször, több főzős műsorban is bizonyították már.
Adódott tehát a lehetőség, hogy akár együtt is kamatoztathatnák főzőtudományukat. Ehhez a végső lökést egy tanfolyam adta meg, amire Evelin iratkozott be, de Gáspár Bea is követni fogja majd.
Minderről így mesélt Bea asszony a Ripostnak:
„Szeretnénk hamarosan közös vállalkozásba kezdeni, ami minden jel szerint egy cukrászda lesz, hiszen bár Evelin remek szakács, igazán a cukrászatban találta meg önmagát és ebben szeretne kiteljesedni. Ezért is iratkozott be egy képzésre, ahová én is követtem, így rövidesen mindketten képzett cukrászok leszünk, ami ugye elengedhetetlen ahhoz, hogy üzletet nyissunk” – mondta lelkesen.
Már azt is kitalálták, hogy nemcsak a jól ismert, már eleve népszerű sütiket és tortákat fogják árusítani, hanem időről-időre saját, új sütikölteményekkel is fognak majd kedveskedni az oda látogatóknak.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Instagram – Gáspár Bea)