Fondorlatos módszerrel verte át a szerelmes férfiakat a kapzsi nő: milliókat gombolt le róluk
|A rendőrség egy fondorlatos bűncselekmény leírását tette közzé a police.hu oldalon, amelyben jó pár szerelmes férfit megrövidítettek a csalók:
“A megalapozott gyanú szerint a 39 éves nő és férje tizenötmillió forintot csalt ki áldozataiktól” – olvasható a rendőrségi közleményben, amely így folytatódik:
“Az asszony 2021. június elején egy társkereső oldalon megismerkedett egy férfivel, majd különböző kitalált történetekkel pénz kért tőle. A férfi több alkalommal is küldött pénzt, összesen mintegy 850 ezer forintot.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei asszony álnéven további hat férfitől is ezzel a módszerrel csalt ki pénzt.
A nő, miután a társkeresőn megismerkedett áldozataival, munkahelyének megszűnésére, fodrászvizsgára, utazási- és szervizköltségre, bírságokra hivatkozva több alkalommal kért pénzt tőlük. Férjének bankszámlaszámait adta meg, amelyre hét sértettől összesen tizenötmillió forint érkezett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a 36 éves férfit és feleségét, akiket 2021. november 2-án lakcímükön elfogtak.
Az újpesti nyomozók kétmillió forint értékben foglaltak le autót, elektronikai cikkeket, zálogjegyeket, valamint ékszereket, amelyeket a gyanú szerint a bűncselekményből szerzett vagyonból finanszíroztak.
A rendőrök a fürdőkád beépített szerelőnyílása mögött találták meg az elrejtett, feltehetően a bűncselekmények elkövetésénél használt mobiltelefonokat.
Az újpesti rendőrök a házaspárt őrizetbe vették, és hétrendbeli csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A férj nem tett vallomást, de felesége elismerte a bűncselekmény elkövetését, és tényfeltáró beismerő vallomást tett. A nő ellen ugyanilyen csalások miatt országosan több rendőrkapitányság is nyomozást folytat.
A rendőrök előterjesztést tettek a pár letartóztatásának indítványozására, amelyet azóta a bíróság elrendelt” – zárul az esetleírás.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép forrása: police.hu)