Elfogatóparancsot adtak ki a Fekete Vonat tagja, Beat ellen! Kiderült, milyen durva dolog miatt körözik:
Fehér Tibor, művésznevén Beat a Fekete Vonat tagjaként vált ismertté L. L. Junior és Mohamed Fatima mellett. A Fekete Vonat sikere gyorsan jött, a tagok pedig még gyakorlatilag gyerekek voltak, amikor már lemezeket készítettek és nagyszínpadokon szerepeltek.
A zenekar később feloszlott, tagjai pedig külön utakon folytatták. Beat számára azonban nem következett olyan stabil szólókarrier, amely tartósan megőrizte volna a kilencvenes évek végén megszerzett ismertséget.
Beat életében különösen fájdalmas kontrasztot jelentett, hogy miközben néhány hónappal korábban még tízezer ember előtt szerepelt, rövid idővel később munkásszállón élt.
2023-ban arról beszélt, hogy 23 év után elköltözött a családjától, és komoly anyagi problémákkal küzd. A megélhetésért alkalmi munkákat vállalt, többek között szobafestőként is dolgozott.
Saját elmondása szerint nem arról volt szó, hogy ne akart volna dolgozni. Éppen ellenkezőleg: azt hangsúlyozta, hogy bármilyen tisztességes munkát elvállal, amivel előrébb tud jutni. Az egyik legszomorúbb mondata ebben az időszakban az volt, hogy barátai segítsége nélkül akár hajléktalanná is válhatott volna.
Most újabb mélypont következhet be az életében, ugyanis a police.hu oldalon elfogatóparancsot tettek közzé ellene.
Ráadásul durva dolgot követhetett el, hiszen garázdaság ellene a vád:
Beat legutóbb Lakatos Brendonnal került szóváltásba. Hogy Beat szerint mi történt az kiderül az alábbi videóból:
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!

