Durva, mit művelt a 78 éves férfi az M3-ason lakókocsijával: felvették a kamerák

Az Egri Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 78 éves férfival szemben.

Az elkövető a lakókocsis szerelvénnyel túl gyorsan hajtva okozott balesetet, melyben a felesége súlyos sérüléseket szenvedett.

A vád szerint a férfi 2021. június 25-én, délelőtt, kitűnő időjárási viszonyok mellett, a sűrű forgalmú M3-as autópályán haladt Miskolc irányába egy személygépkocsiból és az ahhoz kapcsolt lakókocsiból álló járműszerelvénnyel.

A férfi az autópálya a belső sávban a megengedett 80 km/óra helyett 95-100 km/óra sebességgel közlekedett, amikor a jármű vontatmánya beinogott.

A sebesség, és a kormánymanőverek miatt a járműszerelvény elvesztette a stabilitását, végül a belső szalagkorlátnak ütközött és felborult.

Kizárólag a szerencsének volt köszönhető, hogy a vádlott mögött érkező többi gépjármű vezetője még időben meg tudott állni az autópálya közepén veszteglő sérült járműszerelvény előtt, így súlyosabb kimenetelű baleset nem következett be.

A balesetben ugyanakkor a férfi felesége – aki a jármű jobb első ülésén, bekötött biztonsági övvel utazott – 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, lapocka- és többszörös bordatörést szenvedett el. A vádlottnak könnyű sérülései lettek.

A baleset oka az idős férfi gyorshajtása volt, ugyanis az előírások szerint az általa vezetett gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel az autópályán legfeljebb 80 km/óra sebességgel szabadott volna közlekedni.

Az Egri Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű elkövetővel szemben pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt – olvasható az ügyészség közleményében.

Itt láthatod a felvételt a balesetről, kész csoda, hogy nem történt tömegbaleset. Csak az erős idegzetűek nézzék meg:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!