Drámai szavak: először mesélt mellrákjáról Fresh Andi, kopaszon, borotvált fejjel látható a címlapon

Október 1. a mellrák elleni küzdelem világnapja, Fresh Andi pedig épp ezen a napon törte meg a csendet, és először mesélt arról, milyen embert próbáló időszak van mögötte, hiszen mellrákot diagnosztizáltak nála.

Villányi Andrea január közepén egy csomót tapintott ki a mellében. Azonnal orvoshoz fordult, a kórházban közölték vele a lesújtó diagnózist: egy daganattal állnak szemben, a biopszia eredménye pedig azt mutatta, rosszindulatú az elváltozás.

Így mesélt minderről a Best magazinnak: “Sokáig szinte fel sem fogtam, mi történik velem. Pár nappal később elmondták, hogy elkerülhetetlen a kemoterápia, sőt addig meg sem műtenek, amíg nem esem át ezen a kezeléssorozaton. Nem szégyellem: a párommal mind a ketten sírtunk” – kezdett bele Andi a történetébe, majd így folytatta:

“Mindenki, aki a kemoterápiát végigcsinálja, egy hős. Bizony, nagyon megcincálja az embert. Úgy éreztem, hogy elveszítettem a nőiességemet. Amikor a párom kopaszra nyírt egy géppel, az mindkettőnk számára roppant megrázó pillanat volt” – elevenítette fel a történteket az énekesnő.

Két hónappal ezelőtt Andit megoperálták és szerencsére a műtét jól sikerült, az orvosok áttéteket sem találtak. Ugyan várnak még rá sugárkezelések, de az énekesnő úgy érzi túl van a nehezén.

Szívből reméljük, hogy igaza van, és mielőbbi felépülést kívánunk!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!  

(Kiemelt kép: Fresh Andi Instagram oldala)