Császár Előd kendőzetlen vallomása: születésekor egyetlen tollvonással állami gondozásba adták

Császár Előd mindig különösen vigyázott arra, hogy kevés információt áruljon el magánéletéről. Most azonban teljes őszinteséggel megnyílt és egy keserédes történetről mesélt a Story magazinnak:

“Hatéves voltam, amikor az anyukám nagy zokogva elmesélte, hogy nekem van egy másik anyukám is” – tárta fel az igazságot Előd, aki egy tiszavirág életű szerelemből született.

Édesapja, Császár Ferenc a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon dolgozott, az Evita előadás hangmérnöke volt. A vér szerinti édesanyja Mixtay Melinda abban a darabban énekelt. Édesapja 25 éves volt, anyukája 17, amikor találkoztak.

“Mivel anyám a születésemkor még nem töltötte be a tizennyolcat, az édesanyja volt a gyámja, aki kegyetlenül, egyetlen tollvonással megszabadult tőlem, azaz nemkívánatos unokájától a kórházban, a saját lányát pedig szívtelenül kitagadta” – mesélte tovább történetét Császár Előd, aki így állami gondozásba került, de az édesapja harcolt azért, hogy ő nevelhesse fel. Fél év után tudta örökbe fogadni Elődöt új párjával, Lázár Margittal (Gittával), aki hivatalosan is a kisfiú édesanyja lett, az ő neve került a személyi igazolványába is.

“Apám intézkedni kezdett, és mindent elkövetett, hogy szerető családban nőhessek fel, ezt féléves koromra sikerült megoldania. Akkor már együtt élt Gittával, ő lett az anyukám: vállalta, hogy felnevel, hivatalosan is ő az édesanyám. A személyi igazolványomban az ő neve szerepel.” Előd mindennél jobban szereti édesanyját, Gittát, ezen a képen is vele látható:

A későbbiekben kiderült, hogy Császár Előd vér szerinti anyja a 80-as években disszidált, és csak 2011-ben vette fel a kapcsolatot fiával, e-mailen keresztül A levél Császár Előd szerint tört magyarsággal íródott, alig tudta értelmezni. Csak az aláírásból jött rá, hogy a levelet a vér szerinti édesanyja írta. Végül évekkel később, a zenész egyik bécsi fellépése előtt találkoztak.

Az anyai nagyanyjával egyszer beszélt telefonon, amikor megpróbálta megtalálni a szülőanyját, de az idős nő azt mondta, neki nincs unokája, és lecsapta a telefont.

Szomorú, hogy a nagymama ennyi év után sem változtatta meg a véleményét. Szerencse, hogy Elődöt az édesapja és Gitta, – akit Előd anyjának tekint – nagy szeretetben nevelték fel.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!