Augusztus 20-án Magyar Péter is beállt a DJ-pult mögé, sőt, még táncra is perdült! Íme a videó:
Augusztus 20-a politikailag talán legfontosabb részére Magyar Péter számára alighanem a Margitszigeten került sor, ahol a Tisza Szigetek országos találkozóján több ezer ember előtt beszélt.
Ez már nem klasszikus ünnepi beszéd volt, hanem sokkal inkább a saját politikai közösségének szóló értékelés. Magyar ugyanis éppen azt ismerte el, hogy a választási győzelem után több Tisza Sziget tagjai úgy érezték, a politikusok eltávolodtak tőlük.
A miniszterelnök itt a kormány első száz napját is értékelte. Azt mondta, a Tisza sokkal rosszabb helyzetben vette át az országot, mint amire a kampány alapján számítottak, ezért az elmúlt hónapokban folyamatos „tűzoltás” zajlott.
Ennek ellenére szerinte a kormány száz napja alatt nem vallott szégyent. Az eredmények között többek között az új állami vezetőket, a közlekedési programot, az oktatás átalakítását, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozását említette.
Azon, ami augusztus 20-án történt Magyar Péterrel, még ő maga is meglepődött: ide kattintva láthatod.
Magyar Péter ráadásul könnyekre is fakadt augusztus 20-án este! Elárulta, mi volt számára annyira szívfacsaró: ide kattintva megnézheted.
Magyar Péter aztán egy bámulatos videót mutatott a tűzijátékról! Ebből derül csak ki igazán, hogy milyen káprázatos volt: ide kattintva megtekintheted.
Itt lentebb pedig jöjjön a napnak azon része, amiről edig még nem láthattunk videót, a késő este illetve az éjszaka.
Ekkor DJ-k szórakoztatták a közönséget. A miniszterelnök is beállt a DJ-pult mögés, sőt, még táncra is perdült! Íme:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is láthassák!