A világhírű üzletasszony megrendítő bejegyzést tett közzé Egressy Mátyás tragédiája kapcsán: “Tudom, ma menő lenne azt írni, hogy…”

A Feleségek luxuskivitelben című műsor sztárja, a világhírű üzletasszony, Yvonne Dederick megrendítő bejegyzést tett közzé Egressy Mátyás tragédiája kapcsán. Ezt írja közösségi oldalán:

“A téli szünetben az amúgy külföldön élő, 19 éves fiam itthon volt több hétig. Jött-ment a barátaival, nála volt a telefonja, együtt buliztak, élték az életet – ahogy ebben a korban ez teljesen természetes. Nem aggódtam. Hiszen már önálló élete van.

Aztán egyik este, egy hosszú tanulós nap után, amikor már hideg volt, elment sétálni a környéken. Egy óra múlva még nem ért vissza. Hívtam, mert sötét volt, csúszós utak, és Budán nem mindenhol van rendes járda.

Nem vette fel. Tíz perc próbálkozás után olyan pánikspirálba kerültem, amilyet rég nem éltem át. Később kiderült: lemerült a telefonja. Végül hazajött.

De volt az a húsz perc, amikor szembesültem vele, mennyire hamis biztonságérzetet ad a telefon, az, hogy „már nagyfiú”, hogy „úgyis tud vigyázni magára”. És közben mennyire törékeny minden.

Ezért volt számomra különösen megrázó egy eltűnt fiatalember története. Egy szép, ígéretes élet – és mégis: számomra elsősorban egy gyerek. És hirtelen el tudtam képzelni, milyen pokoli lehet ez egy szülőnek.

Van, amikor a sors véget vet egy életnek. Volt olyan, hogy gyerekkel utazva a repülőgép majdnem lezuhant. Ott voltunk együtt. Tudtam, hogy ha vége, akkor együtt. De az a gondolat, hogy a gyermekem egyedül, segítség nélkül bolyong a világban, félelemmel, kiszolgáltatva – és én nem tudok ott lenni mellette –, az elképzelhetetlen fájdalom.

Ilyenkor egy szülő próbál minden pillanatot újraérteni. Átélni azt is, ahol nem volt ott. Mintha utólag is sors­társa akarna lenni a gyerekének. Szinte szimbolikusan vele együtt meghalni. Mert

igazából ilyenkor egy részünk tényleg meghal. Az ember azt kiáltaná: Drága gyerekem, veled vagyok. Nem vagy egyedül. Meghalok érted. Miattad. Ebből szerintem nem lehet „kigyógyulni”. Csak továbbmenni. Élni, mert muszáj.

És talán, ha vannak még szeretteink, miattuk egy idő után eljátszani, hogy jól vagyunk. Tudom, ma menő lenne azt írni, hogy mindennek célja van, hogy lesz jövő, hogy „majd jobb lesz”.

De a fájdalmat, ami éles, mint egy késvágás, nem lehet negligálni. Teljes szívből kívánom a lehetetlent: hogy ez a fiatal ember előkerüljön. Ha pedig nem, akkor azt, hogy a szülei valahogyan képesek legyenek ezt a felfoghatatlant a lehető legemberibb módon hordozni.

De talán ilyenkor nem is azon van az ember, hogy „túl legyen” a gyászon. Mert a gyásszal együtt velünk marad az, akit elveszítettünk. És hűtlenségnek tűnhet újra örülni bárminek nélküle” – írta posztjában Yvonne Dederick.

Oszd meg te is, hogy minél többekhez eljuthasson!