A tanárnő megszégyenítette a takarítónő kisfiát az egész osztály előtt: az osztálytalálkozón csak hápogni tud a döbbenettől

Nem az a fontos, hogy hova születünk, sokkal inkább az, hogy milyen emberré válunk. Ez a tanulságos történet remek példa erre:

Az osztályunkban volt egy fiú Misinek hívták, nem volt a legjobb tanuló, de meg sem bukott, nagyon szerette és értette a matematikát.

Részt vett néhány versenyen is, díjat is kapott. Az édesanyja az iskolában dolgozott, mint takarítónő. Misi többször is az iskolában maradt tanítás után azért, hogy segítsen az édesanyjának.

Hordta a vízzel teli vödröket, felmosta a padlót és lemosta a falakat. Kezdetben a társai heccelték, ő nem reagált rá, majd lassan mindenki megszokta, hogy Misi néha segít az édesanyjának órák után.

Volt egy ellenszenves biológia tanárnőnk, Ilona néni. Ő olyan nő volt aki arra törekedett, hogy tisztelettudóan viselkedjen azokkal a gyerekekkel, akiknek a szülei nagyobb beosztásban vannak a munkahelyükön, a többi gyerek pedig nem igazán érdekelte.

Misi nem tartozott a tanárnő kedvencei közé, ha felkészületlenül jött órára vagy zajongott, akkor a tanárnő mindig veszekedett vele és a következőket mondta neki:

“Semmi sem fog sikerülni neked az életben, a társadalom szégyene leszel, az olyanok mint te elrontják a körülöttük lévő emberek életét.”

Az osztályban lévő úgymond különleges gyerekekkel mindig szépen beszélt a tanárnő és lojális volt velük.

Egyszer egy alkalommal olyan dolgot mondott Misinek ez a tanárnő, hogy még nekem is rosszulesett. “Egy takarítónő fiából soha nem lesz igazgató, egy igazgató fia pedig soha nem fog lesüllyedni a takarítónő szintjére.”

Nemrég volt a 20 éves osztálytalálkozónk, megszerveztük a találkozót a volt osztálytársakkal és meghívtuk a volt tanárainkat is erre a különleges alkalomra.

A volt diákok fele sem jött el, de Ilona néni, a volt biológia-tanárnő ott volt. Megöregedett, de a személyisége nem változott, ugyanolyan volt mint régen. Megkérdezte mindenkitől azt, hogy ki mit dolgozik, amikor Misihez ért akkor a következőt kérdezte:

– Misi remélem nem padlót mosol?
– Nem – felelte ő, házakat építek.
– Segédmunkás vagy? – kérdezte a tanárnő.
– Nem éppen, felelte Misi. Van egy építkezési vállalkozásom, én vagyok az igazgató.

Ilona néni arcán rögtön látszott a méreg, szinte csak hápogni tudott a hír hallatán. Az utolsó hátbadöfés az volt a számára, amikor Misi megkérte a saját sofőrjét arra, hogy vigye haza a tanárnőt az összejövetel végezetével. Ilona néni mérges arckifejezéssel szállt be az autóba.

Ebből is látszik, hogy minden embert saját teljesítménye alapján és nem társadalmi státusza szerint kell megítélni.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: bidista)

(Képünk illusztráció)