A mentők diszpécsere “rácsapta” a telefont Gálvölgyi János kétségbeesett lányára: most mélyaltatásban van a színész
Folyamatosan frissülnek a hírek Gálvölgyi János állapotáról, és sajnos egyre szörnyűbb fejleményekről kell beszámolnunk.
A család közölte, hogy a színészt már mélyaltatásban tartják az intenzív osztályon.
A lehetséges diagnózis mellbevágó, komoly betegséggel küzdhet a színész, ide kattintva megtudhatod a részleteket.
A Blikknek sikerült elérnie Gálvölgyi János feleségét, Juditot, aki megerősítette a borzalmas híreket:
“Meg tudom erősíteni. Ma délelőtt lett rosszul, nehezen vett levegőt, kihívtuk a mentőket.
Ők viszont az adatok felvétele után több mint egy órával sem érkeztek meg, ezért a lányomék vitték be autóval a kórházba” – mondta elcsukló hangon a lapnak Gálvölgyi Judit.
A mentőszolgálat szerint a mentősök úgy ítélték meg, hogy a művész nem volt közvetlen életveszélyben, de vizsgálják, hogy ez szakmailag helyes döntés volt-e – tudta meg az RTL Híradó.
Gálvölgyi János lánya, Dóra elmondta, hogy az édesapja félrebeszélt, amikor kórházba szállították, ott pedig folyamatos oxigénellátást kapott.
Arról is beszámolt, mi történt, amikor kétségbeesetten felhívta a mentőket, hogy miért nem érkeztek meg közel egy óra elteltével sem.
Emelt hangon kezdett beszélni a diszpécserrel, amire döbbenetes reakció érkezett:
“Megpróbált az úriember beszélni velem, hogy hogy érzi magát az édesapám, de elmondtam neki, hogy nem értek hozzá, hiszen nem vagyok orvos, azt látom, hogy nem kap rendesen levegőt és félrebeszél.
Valóban emelt hangon mondtam mindezt. Ekkor közölte, hogy velem nincs mit beszélnie, és rám tette a telefont” – árulta el Dóra.
Ide kattintva láthatod, mit nyilatkozott pontosan Gálvölgyi János lánya.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!