90 éves korában elhunyt Vitár Róbert sportriporter! Ezzel a legendás közvetítéssel emlékezünk rá:
|A Blikk információi szerint 90 éves korában elhunyt a legendás sportriporter, Vitár Róbert.
Vitár 1958-ban került a Magyar Televízióhoz, ahol több évtizedig dolgozott.
1996-ban vonult nyugdíjba, de utána még 2002 elejéig az Eurosport munkatársa volt.
1944 és 1952 között a zuglói Szent István Gimnázium diákja volt. A Pedagógia Főiskola könyvtár szakán diplomázott, majd a Gorkij Könyvtárban dolgozott.
1958-ban került a Magyar Televízióhoz, ahol másfél évig a televízió archívumának, ezt követően a Sportosztály munkatársa volt.
1962 és 1968 között a Medicina Könyvkiadó sportszerkesztőségének a munkatársa, kiadói szerkesztője, 1968 és 1970 között a Lobogó folyóirat sportrovatának a vezetője volt.
1970-ben tért vissza Magyar Televízió Sportosztályára és a Telesporthoz. Munkája jelentős részét a szerkesztés és műsorvezetés tette ki, de közvetített síugrást, ritmikus gimnasztikát.
Négy téli olimpiáról tudósított (1976 Innsbruck, 1980 Lake Placid, 1984 Szarajevó, 1988 Calgary).
A Testnevelési Főiskolán sportszervezői diplomát szerzett. 1980 és 1984 között a Magyar Torna-szövetség (MOTESZ) ritmikus sportgimnasztikai szakbizottságnak elnökhelyettese, majd elnöke volt.
Itt egy legendás jelenet a Telesportból, amelyben Vitár Róbert nem akárhogy oldja meg a műszaki hibát:
Nyugodjon békében.