2004-ben láthattuk először, azóta felnőtt és jóképű férfi lett a Barátok közt Berényi Bandijából: ilyen sármos most

A Barátok Közt című sorozat 1998 őszén indult az RTL Klubon. Bereczki Gergő akkor mindössze egy éves volt, az édesanyja pedig már a kezdetektől fogva nézte a sorozatot.

Éppen ezért az anyuka nagyon boldog volt, amikor fia hétévesen, 2004-ben megkapta Berényi Bandi szerepét.

Ahogy az már az ilyen sorozatoknál lenni szokott, Gergő sokáig nem is tudott szabadulni a szerep bűvköréből, akkoriban rengetegen nem Gergőként, hanem Bandiként azonosították. Még a mai napig is sokan felismerik az utcán és egy lelkes “Bandi” felkiáltással üdvözlik őt.

Az RTL Klub Fókusz című műsora néhány hónappal ezelőtt készített interjút a jelenleg 24 éves Gergővel, aki mind jó érzéssel emlékszik vissza a Barátok köztös időkre.

Így nézett ki egykor:

És így most:

(Képek forrása: RTL Klub – Fókusz)

Gergőnek egyébként a zenéléshez is kitűnő tehetsége van, ez kiderül ebből a videóból, amelyben basszusgitáron játssza el a Barátok közt főcímdalát:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Barátok közt (@baratokkozt_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!