Váratlan fordulat: Zelenszkij elárulta, hogyan érhetne véget a háború! Ez a 2 feltétele van:

Az ukrán elnök a G20-ak csúcstalálkozóján mondott videóbeszédében ismertette a háborút lezáró elképzeléseit

Zelenszkij szerint a konfliktus lezárásához elengedhetetlen:

1. az orosz csapatok kivonása és Ukrajna területi egységének helyreállítása.

2. A háború befejeződése után pedig országának “hatékony biztonsági garanciákra” lesz szüksége, ehhez pedig nemzetközi értekezletet javasolt, amelyen szerinte egy “kijevi megállapodást” kellene megkötni.

Az ukrán elnök emellett követelte, hogy hosszabbítsák meg a Törökország és az ENSZ közvetítésével az ukrán gabona exportjáról kötött egyezmény hatályát.

A fekete-tengeri orosz blokád feloldása óta Ukrajna több mint 10 millió tonna gabonát szállított külföldre – mondta. A gabonamegállapodás november 19-én jár le, tárgyalások folynak a meghosszabbításáról.

Zelenszkij szerint idén Ukrajna 45 millió tonna gabonával járulhat hozzá a világ élelmiszer-biztonságának biztosításához.

Az ukrán elnök ismét bírálta Oroszországot az “ukrán energiarendszer lerombolása” miatt. “Oroszország fegyverként veti be a hideget emberek milliói ellen” – jelentette ki.

Bírálta a nemzetközi vöröskeresztet, amiért szerinte nem tesz eleget azért, hogy Ukrajna kapcsolatba léphessen az ukrán hadifoglyokkal.

Zelenszkij beszédében kitért a háború súlyos ukrajnai környezetkárosító következményeire. A tüzérségi támadások nyomán több millió hektár erdő égett le, a Donyec-medencében szénbányákat öntött el a víz, és több millió hektár termőföld szennyeződött – mondta.

A Fekete-tengeren legkevesebb 50 ezer delfin pusztult el a több mint nyolc hónapja tartó háború következtében – hívta fel a figyelmet beszédében az ukrán elnök.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)