Szijjártó Péter Szerbiában világosan beszélt: “Magyarország nem engedi meg, hogy a saját polgárai…”

Magyarország és Szerbia kapcsolata sikertörténet, amellyel példát mutathat a világ más országainak, az együttműködés eredménye a gazdaság terén is megmutatkozik – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szerbiai Adasevci mellett a teljesen magyar tulajdonú UBM csoport új szerbiai takarmánykeverő üzemének alapkőletételénél.

Kiemelte: az utóbbi két év nagyon nehéz volt a térség számára, és amikor már úgy tűnt, hogy az egészségügyi nehézségeket, a világjárványt és az annak következtében kialakult gazdasági válságot kezelni tudják, a szomszédságban háború tört ki.

„Olyan kihívásokkal szembesülünk, amilyenekkel a mi nemzedékünk még nem szembesült, és azt hittük, nem is fogunk” – mondta.

Úgy vélte, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy az energiaellátás terén is vannak regionális realitások.

Ezek a realitások az infrastruktúrából és a fellelhető földgázforrásokból fakadnak. Térségünkben jelenleg az Oroszországból érkező földgáz és kőolaj meghatározó.

Éppen ezért nem fogadhatunk el olyan intézkedéseket, amelyek aránytalanul nagy terhet raknának Magyarországra, a magyar emberekre, Szerbiára, a szerb emberekre” – fejtette ki a tárcavezető.

A külgazdasági és külügyminiszter beszédben kitért arra, hogy a mai világban a biztonság kérdése felértékelődik, “így az élelmiszerellátás és az energiaellátás biztonsága is rendkívüli jelentőséggel bír”.

Leszögezte, hogy Magyarország nem engedi meg, hogy a saját polgárai fizessék meg a szomszédban zajló háború árát.

Ezért intézkedéseket hoztunk Magyarország élelmiszerellátási és energiaellátási biztonságának szavatolására is.

Kiviteli korlátozást léptettünk életbe a gabona területén, és a kormány kiemelt támogatást biztosít a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatoknak – mondta.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)