Márki-Zay Péter: “Akkor bukhat meg az Orbán-kormány, ha az emberek jelentős része rájön arra, hogy…”
|A volt miniszterelnök jelölt egyik legfrissebb Facebook-bejegyzésében az alábbi gondolatokat írta le:
“Orbán Viktor vissza fogja vonni a rezsicsökkentést, megszünteti a csirkefarhát és a benzin hatósági árát, és eltörli a hitelmoratóriumot is.
Akkor bukhat meg az Orbán-kormány, ha az emberek jelentős része rájön arra, hogy rosszra fordult az életük.
Egyebek mellett erről is szó volt a Klubrádiónak adott interjúban” – közölte Márki-Zay Péter.
Egyik korábbi posztjában pedig a következőket hangsúlyozta Hódmezővásárhely polgármestere:
“Olyan, mintha 1989-ből, amikor vártuk a rendszerváltást, visszazuhantunk volna 1970-be, amikor még nem láttuk, hogy mitől fog ez a rendszer megbukni.
Valamilyen trauma kell ahhoz, hogy megbukjanak.
Az ország leépülése addig is fokozódik fog: nőni fog a szegénység, romlik az egészségügy, az oktatás, és elszigetelődik az ország a világban.
Meg kell találnunk az ellenállás kereteit, hogy meggyengítsük Orbán-rendszerét” – hangsúlyozta a volt miniszterelnök-jelölt.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!