Putyin majd felrobban dühében? Ez lehet az oka annak, amiért nagyon ideges:

Vlagyimir Putyin egy uráli központjába rendelte oligarcháit, hogy senki ne menekülhessen el, és onnan követik az ukrajnai háború eseményeit.

Az orosz elnök majd felrobban a dühtől, amiért a harcok nem úgy mennek, mint arra számított – állítja Riho Terras észt európai parlamenti képviselő, az észt fegyveres erők korábbi parancsnoka, meg nem erősített ukrán hírszerzési információkra hivatkozva.

Azt hitte, hogy az egész háború könnyű lesz, és mindennel kész lesznek egy-négy napon belül – áll a jelentésben.

Terras észrevétele szerint az oroszok elkezdtek spórolni a fegyverekkel, mert hónapokba telik az utánpótlás legyártása, és nyersanyagok tekintetében sem állnak valami fényesen. Különösen a német, finn és szlovén források ideiglenes megszűnése érinti őket érzékenyen.

Közben az uniós tagállamok külügyminiszterei politikai támogatásukat adták az Oroszország elleni legújabb szankciócsomaghoz, amelynek intézkedései hétfőn lépnek életbe – jelentette be Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője.

Borrell a héten immáron a negyedik külügyminiszteri egyeztetést követően elmondta: a miniszterek olyan korlátozó intézkedéseket hagytak jóvá, amelyek “bénító” hatással lesznek az orosz pénzügyi piacokra.

“Ebbe beletartozik a jelentősebb orosz bankok kizárása a SWIFT bankközi kommunikációs rendszerből és az orosz központi banktartalékok mintegy felének befagyasztása” – jelentette ki Josep Borrell. A szankciós listára orosz oligarchák, továbbá “a putyini rendszer” támogatásában kulcsszerepet játszó politikai szereplők is felkerülnek – tette hozzá.

Bejelentette azt is, hogy az EU 450 millió eurót különít el fegyvervásárlásra, valamint 50 millió eurót üzemanyagra és védőfelszerelésekre. Mint mondta, az Ukrajnába történő fegyverszállításról is megegyeztek, a logisztikai csomópontot Lengyelország fogja biztosítani. Az EU harci repülőgépeket is biztosít a védekezéshez.

Elmondta, hogy az EU a szankciók keretében blokkolja az Kreml közeli orosz médiát, betiltja az unió területén a Russia Today televíziócsatorna és a Szputynik médiaszolgáltató dezinformációs kampányát, amely “immáron teljes körű háborús propagandát” terjeszt. Emellett kitiltják az uniós légtérből az összes orosz tulajdonú, lajstromozású repülőgépet, és több szankció is érinti majd “kollaboráns” fehérorosz vezetést.

Borrell azt is kijelentette, hogy az EU támogatni fogja Ukrajnát annak ellenére is, hogy Putyin elnök a nukleáris fegyverek használatára tett “célzásokat”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy “az EU tart attól, hogy Oroszország nem áll meg Ukrajnánál, az orosz befolyás kiterjedhet a szomszédos országokra, Moldovára és Georgiára, és hatással lehet a Nyugat-Balkánra is”.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke rövid videoüzenetében hangsúlyozta: az EU partnereivel együtt háborúellenes koalíciót hozott létre, egyre több nemzet és vezetői állnak ki a nemzetközi jog védelmében.

Mint mondta, az EU megszervezi a védelmi célú katonai felszerelések sürgősségi szállítását, a fegyverek, lőszerek, rakéták már úton vannak Ukrajnába. “Jelentős pénzösszegeket és humanitárius segítséget is nyújtunk” – tette hozzá.

Michel azt nyilatkozta, hogy az unió a párbeszéd és tárgyalások útján szeretné megoldani a konfliktust, azonban mindenkit felelősségre fog vonni, aki szerepet játszott a háború kirobbantásában.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: részben MTI)