Pár nappal 100. születésnapja előtt elhunyt a magyar televíziós legenda, az MTV Örökös Tagja

A magyar televíziózás ikonikus alakja, aki több műfajban is maradandót alkotott, április hetedikén töltötte volna be 100. életévét, ám pár nappal születésnapja előtt, március 31-én elhunyt.

Lénárt István életműdíjas gyártásvezető és karakterszínész az egyetemi tanulmányait a Közgazdasági Egyetemen kezdte 1947-ben, ahol négy félévet végzett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola gyártásvezetői szakát végezte el 1954-ben.

Lénárt gyakornokként került a filmgyárba, végigjárta a fokokat a laboratóriumi segédmunkától a gyártásvezetésig. Az elsők között szerzett gyártásvezetői diplomát a főiskolán (Simon Menyhért születése, a Szakadék, a Gázolás nagyjátékfilmek). Az 1956-os forradalom után átmenetileg a Nemzeti Színházban Várkonyi Zoltán és Major Tamás mellett végzett szervezői munkát. 1963-ban a Magyar Televízióhoz került diszpécsernek, itt megtalálta igazi helyét a koordináció vezetőjeként, igazgatóhelyettesi rangban dolgozott nyugdíjazásáig. Százhúsz operatőr és a műsorgyártáshoz szükséges technikai személyzet tartozott hozzá. Ő felelt a karmesterversenyek, táncdalfesztiválok, a Ki Mit Tud-ok, tévéjátékok és játékfilmek gördülékeny rögzítéséért abban a korszakban, amikor csak tévéjátékból, kosztümös filmből 70-80 készült az MTV-ben.

1970–1971-ben nagy szerepe volt a Veszprémi Televíziós Fesztivál kitalálásában és megszervezésében. Horváth Ádám elnöksége idején tanácsadói munkakört látott el. Arcát, hangját, gesztusait, jellegzetes személyiségét őrzik a filmek, amikben játszott is, ő volt a Szürkület idegorvosa, a Glamour jogtanácsosa, a Szenvedély ügyésze és a Londoni férfiak Morrison felügyelője.

(Kép: Stefkovics Gáspár, Wikipédia)

Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük.

(Adatok forrása: Wikipédia)