Orbán Viktor elmondta, mi fogja megelőzni a tavaszi nyitást és mitől függ, lesznek-e olyanok, akik szabadabban élhetnek a többieknél
|Orbán Viktor kormányfő a pénteki rádióinterjújában elmondta: a várható nyitást egy online nemzeti konzultáció fogja megelőzni. A konzultáció két hétig tart majd.
Azt is közölte, hogy ő maga is érzi a sürgetést: „Mindenki szeretne nyitni, ez egy emberi dolog. Ezért is lesz február közepétől online formában egy nemzeti konzultáció a nyitásról és annak mértékéről” – közölte a miniszterelnök.
A nyitásra visszatérve elmondta, mindent elképzelhetőnek tart, azt is, hogy gyorsabb nyitás lesz azok számára, akik védettnek tekinthetők, de ez a konzultáció eredményétől is függ.
A kormányfő azt nem érzi problémának, hogy akik védettséget élveznek – mert már átestek a víruson, vagy oltottak – azok szabadabban legyenek. De ez attól függ, hogy mit mond a konzultáció során a többi magyar. Ha a többség szerint ez rombolja a társadalmi egységet, nem építi, akkor nem lesz erre lehetőség.
A vendéglátósokkal szállodásokkal kapcsolatban közölte igazuk volt és van, mert a számukra megítélt bértámogatás lassan haladt, ennek bürokratikus okai voltak. Most ezt megváltoztatták, nem utólag kapják meg a támogatást, hanem előfinanszírozásban részesülnek. Ezt jó eséllyel februárban kézhez vehetik. Nyújtanak nekik egy újraindítási hitelt is: maximum 10 millió Ft-ot vehetnek fel 10 évre, 0 százalékos kamattal. Az első 3 évben ráadásul törleszteni sem kell, a negyedik évtől esedékes a törlesztés.
Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla