Orbán Viktor: “Aki gyors, életet ment, aki lassú, életet veszít”. A kormányfő elmondta, mi a legfontosabb a vakcinabeszerzés során
|“Aki gyors, életet ment, aki lassú, életet veszít” – fogalmazott a közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ezért nem lehet Brüsszelre várni, mert a brüsszeli vakcinabeszerzés lassú.
A gyorsaságot nevezte tehát a legfontosabbnak a koronavírus elleni vakcina beszerzésében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután tárgyalt cseh kollégájával, Andrej Babissal.
“Tanulni akarunk egymástól, hogy hogyan tudjuk felgyorsítani a vakcinabeszerzést” – mondta a kormányfő, miután megosztotta cseh hivatali partnerével az orosz és a kínai vakcina beszerzésével és vizsgálatával kapcsolatos magyar tapasztalatokat.
A miniszterelnök jelezte, hogy Szerbiában már tömegesen alkalmazzák a kínai és az orosz oltóanyagot, ezért megosztották a Szerbián keresztül gyűjtött tapasztalatokat is.
Kiemelte, a magyarok európai mértékben is kiemelkedő arányban tartják be a szabályokat, ami összefügghet azzal, hogy nemzeti konzultációt folytattak a korlátozásokról.
Így lesz a nyitásnál is – erősítette meg -, egy újabb, február közepétől március elejéig tartó konzultáción kérdezik majd meg az embereket például arról, hogy egy vagy több lépésben történjen-e a nyitás, mindenkire kiterjedjen vagy csak egy bizonyos körre.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI)