Önkívületi állapotba került: öngyilkosságot kísérelt meg az Éden Hotel magyar sztárja

Nem látott más kiutat, ezért a két ünnep között öngyilkosságot kísérelt meg az Éden Hotel egyik sztárjátékosa, Mandula Ádám.

Ádám a harmadik évad egyik meghatározó szereplője volt, a nézők a TV2-n követhették nyomon a kalandjait.

Mandula Ádám egyébként a realityket kedvelők körében korábban sem volt ismeretlen, hiszen részt vett az Aranypart című műsorban is.

Ádám amiatt került padlóra, hogy kedvese, Réka a két ünnep között hazautazott a családjához, ő azonban nem kapott meghívást.

Otthon, egyedül egyre rosszabb lelkiállapotba került. Így mesélt erről a Blikknek: “A két ünnep között Réka hazament Pécsre a családjához, és bántott, hogy én nem mehettem, nem kaptam meghívást.

Egyedül voltam otthon, és még sosem töltöttünk ennyi időt külön. Nem értem el telefonon, aztán előjöttek a démonjaim, azt hittem, biztosan megcsal.

Nem tagadom, elkezdtem inni, majd bevettem húsz-huszonöt szem erős nyugtatót, amelyek felkorbácsolták ezeket a félelmeket, és szinte már hallucináltam.

Dühös lettem, elkezdtem őrjöngeni, összetörtem a házban az összes tükröt, üveget, amelyek szétvágták a kezemet. Nagyon sok vért veszítettem, majd önkívületi állapotba kerültem” – mondta Ádám.

Ezt követően befeküdt a kádba és várta, mi lesz a sorsa. Szerencséjére kihívták a mentőket és a rendőröket, így nem vérzett el.

Kórházba, majd pszichiátriára került, ahonnan a megfelelő vizsgálatokat követően kiengedték.

Ádám állítja, most már jól van. “A legutóbbi eset óta tiszta vagyok, nem ittam egy korty alkoholt sem, gyógyszereket sem szedtem be.

Azt gondolom, nincs szükségem szakemberre, jól megy egyedül is a józan élet” – mondta bizakodva.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!