Müller Cecília házát árgus szemekkel figyelik a rendőrök: jó okuk van rá
|Már hónapok óta tart a nyomozás, amelyben Müller Cecília fenyegetőjét keresik. Úgy tudni, rendőrök eddig még nem bukkantak a fenyegető nyomára.
Müller Cecília mellé még januárban rendeltek ki testőröket a fenyegetés miatt, akkor a Belügyminisztérium az alábbi tájékoztatást adta az ügyben:
“A rendelkezésre álló információk indokolttá tették az országos tisztifőorvos ideiglenes védelmének elrendelését, amit a belügyminiszter a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján engedélyezett.”
Új fejleményről nem nagyon tudni, pár nappal ezelőtt a rendőrség a Blikknek azt az információt adta, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást.
A napilap úgy tudja, sőt, meg is bizonyosodott róla, hogy a tisztifőorvos asszony házát árgus szemekkel figyelik a rendőrök. Nagyjából félóránként elhajtanak az ingatlan előtt. Ha gyanús, ismeretlen autó jelenik meg a környéken, a rendőrök érdeklődnek a sofőrnél az utazás célja felől.
Mi mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy milyen eredménnyel zárul majd a nyomozás és kézre kerítik-e a titokzatos fenyegetőt vagy fenyegetőket.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!