Müller Cecília elárulta, jelenleg mennyi a koronavírusos betegek átlagéletkora: meglepő számot mondott
|Éppen ma egy éve, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus-járványt – kezdte március 11-i, csütörtöki sajtótájékoztatóját Müller Cecília országos tisztifőorvos.
Ezután ismertette a szomorú adatokat: Az elmúlt 24 órában 8312 fő új beteget regisztráltak és 128 408 aktív beteget tartanak számon. Soha nem látott mértékben emelkedik a járvány, példaként elmondta, hogy február 18. óta a kórházban ápoltak száma a duplájára, a lélegeztetett betegek száma pedig a háromszorosára nőtt.
A idei év kilencedik heti adatait ismertetve Müller Cecília elmondta, egy hét alatt 35 802 új pozitív esetet azonosítottak, a fertőzöttek átlagéletkora pedig 44,5 év. Az összes koronavírusos beteg 23 százaléka 40-49 év közötti, 17 százalékuk 50-59 éves, 15 százalékuk 30-39 éves és a 20-29 évesek között és a 65 éven felüliek körében pedig 12-12 százalékos volt a megbetegedési arány.
Ez azt jelenti, hogy a harmadik hullám és az azt jelentősen meghatározó brit vírusvariáns legnagyobb arányban a középkorúakat, azon belül is a 40-49 év közöttieket érinti.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!