Mikor a rendőrök benéztek az autóba, azonnal betörték az ablakát: jobbat nem is tehettek volna
|Egy arizonai édesanya épp a bevásárlásból tért vissza kocsijához két éves kisfiával.
Bele is tette és szíjazta a gyermeket a gyerekülésbe, mellé tette a szatyrokat is, ám ekkor egy buta hibát vétett.
Becsukta a kocsi ajtaját úgy, hogy a kocsikulcs már benne volt az autóban.
Így nem tudta azt többé kinyitni.
A kisfiú ott maradt beszíjazva a gyermekülésben, a teljesen lezárt autóban úgy, hogy kint több mint 40 fok volt, a hőségriadót is kiadták aznapra.
A kétségbeesett édesanya hiába próbálta kinyitni az autót, sehogyan sem sikerült neki, úgyhogy hívta a rendőröket.
Mikor a két rendőrtiszt megérkezett a helyszínre a kisfiú még mindig bent volt a tűzforró autóban, így a rendőröknek gyorsan kellett cselekedniük.
Betörték a kocsi ablakát, egyikük bemászott az autóba, és kiszabadította a 2 éves kisfiút.
Ez a történet így szerencsére jó véget ért, a rendőrök is megkönnyebbülve számoltak be az esetről.
Mi pedig továbbra is csak azt mondhatjuk, soha ne hagyjunk bent gyereket, állatot a felforrósodott autóban!
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!