Középiskolai tanár koldult a Deák téren: ez volt ráírva a táblájára
|A beszédes fotót a Momentum politikusa, Tompos Márton osztotta meg közösségi oldalán.
A kép a Deák téren készült, és azt örökíti meg, ahogy egy középiskolai tanár koldul.
“Kérem segítsenek! Középiskolai tanár vagyok!” – látható a felirat a dobozon, amibe a pénzt lehetett helyezni.
Mostanában egyébként a pedagógusok kétségbeesetten próbálják felhívni magukra és szomorú anyagi helyzetükre a figyelmet.
Nemrég egy tanár nyílt levelet írt az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak, melyben nem kímélte a politikust.
“Ön most kapott 254 ezer forintos fizetésemelést” – írta a levélben, “én ha ügyesen spórolok, akkor…” – a teljes levelet ide kattintva tudod elolvasni.
De térjünk vissza a mostani fotóhoz. Az alábbi képet megosztó politikus először csak ennyit írt a bejegyzéshez: “2022, Budapest, Deák tér.”
Aztán kommentben Tompos Márton bővebben is kiegészítette mindezt: “Be kell, hogy valljam: nem szoktam sírni, temetéseken se, nem vagyok az a típus.
De látni egy fiatal tanárt, aki konkrétan koldul a Deák téren, közben mosolyogva meséli, hogy persze, csinálja tovább, de gondolkodik valamilyen másodálláson, mert máshogy nem lehet.
A tanári kar jelentős része is így csinálja, mert nincs más út: félállásban vannak. Kell a pénz. De aki bent van, az is tolja este 9-ig, emiatt rengeteg gyerek apa/anya nélkül nő fel. Na, ezt nehéz volt könnyek nélkül kibírni” – olvasható a hozzászólásban.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!