Kiderült, milyen betegség miatt került kórházba Tóth Gabi kislánya: óriási volt a baj!

“Kérlek titeket, hogy mindig hallgassatok az anyai ösztöneitekre! MINDIG! Én is hallgattam, és milyen jól tettem…

Életem legnehezebb hetén vagyok túl” – kezdte bejegyzését a közösségi oldalán Tóth Gabi.

Az énekesnő a csalad.hu portálon vezetett blogjában részletesen leírta a történteket:

„Kicsivel több mint egy héttel ezelőtt Hanni náthás lett. Ez még nem is ijesztett meg az elején, hiszen több betegségen vagyunk túl együtt, tudjuk a protokollt.

Az azonban már aggasztott, hogy 2-3 nap után sem enyhültek a tünetek, sőt, Hanni elkezdte furcsán venni a levegőt” – kezdte Gabi, majd így folytatta:

“A covid óta van otthon véroxigénszint-mérőnk, így hirtelen felindulásból megmértem a szaturációját és azt hittem, rosszul látok. Azt rögtön tudtam, hogy ez az érték nem jó. Nagyon nem!

Mivel egy korábbi rendezvényen megismertem Gesztes Évát, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány igazgatóját, akivel azóta nagyon jó kapcsolatot ápolok, őt hívtam, hogy mitévő legyek.

Mondtam neki, hogy a vér oxigéntelítettsége 90 alatt van, és ő azonnal megerősített abban, hogy Hannit rögtön kórházba kell vinni” – számolt be a kellemetlen élményről az énekesnő.

Gabi egy kommentben később azt is elárulta, mi volt a baja kislányának: “Kedves emberek! Többen kérdeztétek, hogy mi volt pontosan Hannikával..

RSV vírust elkapta, ami nagyon agresszíven ráment a tüdejére és tüdőgyulladást kapott, némi folyadék is volt a tüdejében, emiatt pedig nem jutott rendesen oxigénhez.

Ami meglepő volt, hogy egy pici láza sem volt egyszer sem. Mindenki legyen óvatos” – figyelmeztette követőit Tóth Gabi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagram oldala)