Itt az ítélet L.L. Junior kisfia halálának ügyében: mit szólsz bíróság döntéséhez?

2019. augusztus 31-én lépett le Hopp Csilla és L.L. Junior kisebbik fia, Dávidka az úttestre.

Elütötte egy autó és a helyszínen meghalt, életét már nem lehetett megmenteni.

Az ügyben most született meg az elsőfokú ítélet, kiderült, bűnösnek talált-e valakit a bíróság!

Blikk részletesen is beszámolt a tárgyalóteremben elhangzottakról: az ítéletben a bíróság megállapította, hogy ki a felelős Dávid haláláért: senki.

A bíróság álláspontja szerint nem történt bűncselekmény, hiszen előfordul, hogy a kellő körültekintés mellett is megtörténik egy ilyen súlyos tragédia.

„A Fővárosi Törvényszék felmentette a vádlottat, P. Carment. Az indoklás szerint nem megállapítható, hogy csak P. Carmen tartózkodott a kisfiú mellett és az ő mulasztása miatt következett be a tragikus baleset.

A bíró szerint a gyerekek mögött állóknak észlelnie kellett, hogy nem fogják a kisfiú kezét. P. Carmen ugyanakkor a tőle elvárható gondossággal járt el, amikor megfogta a gyerek kezét és rászólt, hogy ne lépjen le, mert piros a lámpa.”

Úgy tűnik, az ügyészség mégis ragaszkodik hozzá, hogy találjanak egy felelőst a kisfiú halála miatt, mert fellebbezést nyújtottak be, így a per másodfokon folytatódik.

Neked mi a véleményed az elsőfokú ítéletről? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!