Idén is számíthatunk influenzajárványra? Megnőtt a betegek száma január utolsó időszakában, ennyien fordultak orvoshoz
|„A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2021. január 25 – 31. között az országban 4 800 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
A negyedik héten orvoshoz fordult betegek kormegoszlása az alábbiak szerint alakult: a betegek 34,3%-a 0-14 éves gyermek, 32,6%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 24,6%-uk a 35-59 évesek, 8,5%-uk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
- negyedik hetében a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumába érkezett 20 mintából az elvégzett vizsgálatok influenza vírust nem mutattak ki.
A kórházi alapú influenza surveillance keretén belül a fekvőbeteg-ellátó intézmények által ellátott betegeknél kezdeményezett, laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenza pozitív eredményről nem érkezett jelentés.
A héten influenzaszerű megbetegedések halmozódását nem jelentették” – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatójában.
A táblázatból jól látszik, hogy az alábbi öt megyéből jelentették arányosan a legtöbb beteget: Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves és Pest megye.
Ugyanakkor például Nógrád megyében alig fordultak influenza-szerű tünetekkel orvoshoz.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!