Hujber Ferenc a Konyhafőnök VIP-ben: lefagyott, kétségbeesett, elviharzott, feladta, mégis visszatért, ez lett a vége

Hujber Ferenc nem először hagyta ott a Konyhafőnök VIP című műsort és viharzott ki a stúdióból.

A Valami Amerika filmek sztárjának most épp a szuvidálással gyűlt meg a baja: amikor észrevette, hogy az idő vészesen fogy, ő pedig nem halad, teljesen kétségbeesett.

Hiába próbált meg neki segíteni Rácz Jenő és Sárközi Ákos is, Hujber úgy érezte, egyre inkább elveszik a feladatban. Így sűrű bocsánatkérések közepette kivonult a stúdióból.

“Olyan, mint amikor verset mondasz és feljön a torkodig, és egyszer csak mindent elfelejtesz, mert odáig jön a remegés. Egyszer csak azt éreztem, ha most megkérdeznék, hogy jobb vagy bal kezes vagyok, nem tudom megmondani” – emlékezett vissza.

Végül aztán Feri mégis megemberelte magát, visszatért és folytatta a főzést. Ennek ellenére a zsűri őt és az Éjjel-Nappal Budapestől ismert Varga Mikit gondolta a két leggyengébb játékosnak, ők kerültek a veszélyzónába a vége pedig az lett a dolognak, hogy Hujber Ferencnek kellett távoznia.

Hujber egyáltalán nem bánta meg a Konyhafőnökös kalandot: “Nagyon jó lesz visszaemlékezni arra, hogy mit csináltam, hogy miket tettem le az asztalra, mikre vagyok képes” – mesélte.

Itt meg tudod nézni a teljes jelenetsort:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!