Holtan találták az I Like to Move It című gigasláger alkotóját

Eddig tisztázatlan körülmények között, 49 éves korában, Miami Beachen elhunyt Erick Morillo világhírű előadó, dalszerző és DJ.

Morillo 1971-ben született New Yorkban. Gyerekkorát Kolumbiában töltötte, majd visszaköltözött Amerikába. Már 11 éves korában elkezdett DJ-zni, akkor még családi és baráti rendezvényeken. A reggae és a hiphop nagy hatással voltak rá.

Először New York-ban dolgozott hangmérnökként helyi klubokban. Ekkor ismerkedett meg a latin reggae sztárjával, El General-lal, akivel 1991-ben közösen elkészítették Morillo első számát, a Muevelo-t, 1993-ban pedig a Reel 2 Real-lel együttműködve kiadta I Like to Move It című sikerdalát.

Erick Morillo háromszoros DJ Awards nyertes, és háromszor kapta meg a legjobb nemzetközi DJ díját. A zenészt sokan a Madagaszkár című mese miatt ismerik, hozzá köthető ugyanis az I Like to Move it című dal, ami 2005-ben a film által robbant be igazán a köztudatba.

Nyugodjék békében. Mi legnagyobb slágerének Madagaszkáros változatával emlékezünk rá: