Hivatalos, megjelent a Magyar Közlönyben: életbe lépett a szigorítás hosszabbítása, ezek a korlátozások maradnak érvényben

Ahogy Gulyás Gergely és Orbán Viktor is utalt rá korábban, a március 8-án, két hétre életbe léptetett korlátozások egy héttel meghosszabbodnak, legalább március 29-ig érvényben maradnak, ez most már hivatalos, megjelent a Magyar Közlönyben is.

A mostani kormánydöntés egyszerre hosszabbítja meg a tavaly november óta hatályban lévő korlátozásokat, valamint a március 8-án életbe lépett új védelmi intézkedések hatályát. Ezek hatálya ugyanis most hétfőn, március 22-én lejárt volna.

Ezek alapján tehát az alábbi szabályok továbbra is hatályban maradnak:

Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom: mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.

Minden gyülekezés tilos.

Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a Kormány csökkenti, és bevonhatóvá teszi a taxisokat a feladat ellátásába. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.

A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak.

Mindennemű rendezvény megtartása tilos.

Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki.

Az új korlátozások tovább szűkítették a nyitva tartó üzletek körét, igaz itt sok kivétel is született.

A közterületen, illetve a nyilvános helyen mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.

A települések belterületén az épületeket elhagyva az utcán, közterületen (néhány kivétellel) mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!