Vér lepte el a magyar énekesnő fürdőszobáját: öngyilkosságra készülhetett

Napok óta terjed a sokkoló hír, miszerint az egyik igen népszerű hazai énekesnőt kórházba kellett szállítani azután, hogy mentő és rendőr is járt nála.

A Blikk írta meg elsőként, hogy mentőautóval szállították kórházba a közismert, fiatal hazai énekesnőt, aki erősen kábult állapotban volt.

A híresség lakását ezt követően ellepték a tiltott szerek után kutató kutyás rendőrök.

Mostanra kiderült, hogy az az énekesnőt főbérlője többször is felkereste lakásánál, ám nem nyitott neki ajtót, de amikor felhívta, hallotta, hogy bent csörög a telefonja.

Kérdezgette a többi szomszédot is, de mivel napok óta senki nem látta, végül kihívta rá a rendőröket, akik csütörtök délelőtt megjelentek.

A lap informátora szerint az előadóművész kábult állapotban, sérülésekkel a karján nyitott ajtót a rendőröknek, akik – látva az állapotát – kihívták a mentőket.

Bors több egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a híresség mindkét kezén mély vágásokat ejtett.

Ennek következményeként jelentős mennyiségű vért találtak a kiérkező rendőrök a kád előtt a fürdőszobában. Egy szomszéd így nyilatkozott:

“Láttuk, hogy a ház teljesen tele volt rendőrökkel. Ő a másodikon lakik, oda ment fel az a 10-12 rendőr.

Először a szomszéd lakásba csengettek be, eltévesztették az ajtót, majd utána mentek a jó lakáshoz. Hoztak fel kutyákat is, a kezükben pedig olyan ecsetelők voltak, mint a helyszínelős filmekben…

Durva volt az egész, gondoltuk is, hogy ki fog pukkanni a lufi, mert nem ez volt az első balhéja, vitte már el mentő máskor is, de rendőrök akkor nem voltak.

Ez a mostani nagy cirkusz volt, azt hittük ezt nem lehet eltussolni, de azóta sem jelent meg a neve sehol” – mondta a lapnak az egyik szomszéd.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!