Győzike bekeményít, közel 100 milliót követel a NAV-tól: erre hivatkozik

Három évvel ezelőtt közel 200 millió forintot foglalt le a NAV Gáspár Győzőtől. Győzike szerint azonban idén júliusban jogerős döntés született arról, hogy a pénz egy jó része visszajár neki.

Azonban hiába telt el már több hónap a döntés óta, érdemi lépés azóta sem történt az ügyben.

“Egyszerűen érthetetlen, hogy ezt megtehetik! Július végén jogerős lett a döntés, hogy a majdnem 200 millió forintból 93 millió 800 ezret vissza kell adniuk. Azóta hiába várjuk a pénzt, ha írunk, válaszra sem méltatnak” – panaszkodott Győzike a Blikknek.

Győzi egyébként a pénzt nem magának szánja, hanem ebből az összegből szeretne lakást venni lányainak, Evelinnek és Virágnak. Most, hogy nem történt semmi, Gáspár Győző úgy határozott, hogy még a kamatot is elkéri a visszajáró pénz után.

“Nem hagyjuk annyiban! A kamatot is követelni fogom! Mielőtt bárki azt hinné, nem magamnak akarom, hanem felajánlom egy alapítványnak, amely daganatos gyerekeken segít” – közölte Győzike.

Az információkat Gáspár Győző ügyvédje, Erdei Zoltán is megerősítette a Blikknek. “Korábban ügyfelemtől 195 millió forintot foglaltak le, július végén pedig másodfokú végzés született arról, hogy 93 millió 800 ezer forintot vissza kell adnia a NAV-nak. Hiába kerestük az illetékes hatóságot, válaszra sem méltatták a levelünket”.  “Nyolc napot várunk, utána pedig ha kell, végrehajtást indítunk”–  közölte Gáspár Győző jogi képviselője.

Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az ügy folytatása, ha történik valami említésre méltó, beszámolunk róla.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Nyitókép: RTL2)