Elvitték az ötös lottón a 4,171 milliárd forintot! Lehet, épp te vagy a szerencsés? Íme a nyerőszámok:

Telitalálatos szelvényre bukkantak az ötös lottó 16. heti számsorsolásán. A nyertes 4,171 milliárd forinttal gazdagodott – közölte a Szerencsejáték Zrt.

Joker: 987093.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a mostani összeg a játék történetének harmadik legnagyobb főnyereménye: 2003-ban egy ötös lottózó 5,092 milliárd forintot vihetett haza, majd 2015-ben egy másik szerencsés 5,049 milliárdot. A 2003-as győztes szelvényt az eddigi leghosszabb halmozódás előzte meg: 38 héten keresztül nem volt telitalálat.

Korábban az ötös lottó heti számhúzásait havi rendszerességgel tárgynyeremény-sorsolás kísérte. Az 1957-től az 1960-as évek végéig tartó időszakban a legnagyobb értékű nyereménynek az öröklakás számított. Akkor összesen 505 lakást és 224 családi házat, üdülőt sorsoltak ki. Magyarország „legszerencsésebb nyaralótelepe” 1963-ban Balatonalmádiban volt, ahol minden tulajdonos a lottón nyerte az ingatlanát. A győztesek nem egyszer azt pingálták az üdülő táblájára: „nyer-telek”.

Íme a nyertes számok: 14, 21, 53, 60, 90

(MTI)

És, hogy akkor is mosolyt csaljunk az arcodra, ha nem a tiéd a főnyeremény, íme egy lottósorsolás baki, még a régi időkből:

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!