Elhunyt Sólyom László! Íme a közlemény haláláról és betegségéről:
|Meghalt Sólyom László, a rendszerváltás utáni harmadik köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár, tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Sólyom László „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” vasárnap hunyt el, áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben.
Trócsányi László volt igazságügyi miniszter így emlékezett meg Facebookon a volt köztársasági elnökről:
Elhunyt Sólyom László, a kiváló jogászprofesszor, az Alkotmánybíróság első elnöke, korábbi köztársasági elnök.
Nagytudású jogászprofesszor távozott el közülünk. Szerény, visszahúzódó természetű ember volt, aki mindig önállóan gondolkodott.
Mint alkotmánybírónak, közéleti szereplőnek esetenként lehettek vitatható döntései, de emberi nagysága megkérdőjelezhetetlen volt. Emléke velünk marad. Isten nyugosztalja.”
A magyar Wikipédia szócikke szerint Sólyom László 1942. január 3.-án született Pécsen. A magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1989 és 1998 között az Alkotmánybíróság tagja, 1990 és 1998 között első elnöke.
Mádl Ferenc után 2005. augusztus 5. és 2010. augusztus 5. között ő volt a Magyar Köztársaság elnöke, utódja Schmitt Pál volt. Tudományos tevékenységében a személyhez fűződő jogok és az alkotmányos alapjogok neves kutatója. Munkássága jelentős a rendszerváltás utáni jogrend megerősítésében.
Sólyom László 2016-ban írta meg utolsó jogi tárgyú cikkét, ami után 2020-ben Documenta címen a jogászi-közéleti életpályáját összegző háromkötetes kiadványt jelentett meg, aminek borítóját saját maga tervezte.
2015 és 2020 között pszichológiai, valamint vallással foglalkozó tudományos munkákat fordított, emellett megtanult olaszul, és abból a nyelvből is jelent meg fordítása.
Nyugodjon békében.
(Kiemelt kép: MTI)