A világjárvány miatt szakmát váltott Rippel Feri: több mint 30 éve bővíti a tudását ezen az értékes területen

Rippel Ferenc, testvérével Viktorral együtt többszörös Guiness-rekorder artista, a világ legpatinásabb helyein léptek fel, nevüket együtt emlegették a legnagyobb világsztárokéval.

Ám most, a világjárvány idején a fellépések döntő része is elmaradt, így Rippel Ferinek más bevételi forrás után kellett néznie. Figyelme egyre inkább a csontkovács szakma felé fordult.

„A világjárvány nekünk artistáknak is betette a kaput, hiszen nincsenek fellépések, így irányt kellett váltanom. Persze korántsem új keletű dolog ez, csupán amíg tele volt a naptárunk fellépésekkel, nem ez volt a hangsúlyos” – mondta a Ripostnak a világhírű artista.

Rippel Ferenc emberi testről szerzett tudása kiemelkedő, hiszen már több mint 30 éve bővíti azt:

„Az elmúlt harmincegy évben artistaként több mint tízezer előadást kellett végrehajtanom, vagyis éppen ennyiszer kellett bemelegítenem és egy olyan produkciót bemutatnom, ami életveszélyes és maximális erőkifejtést igényel. Volt egy időszak az életemben, amikor tíz éven keresztül, napi két előadást csináltunk meg a párizsi Moulin Rougeban és az egyik sérülést cipeltük át a másik napra. Rá kellett jöjjek egy technikára, hogy miként tudom meghekkelni a testemet” – mesélte Feri.

Rippel Ferenc tehát rákényszerült arra, hogy saját és kollégái kisebb sérüléseit rendbe tegye a fellépések előtt.

Ezért kitanulta a csontkovács és a különféle masszázs szakmákat, most pedig ezeknek az értékes ismereteknek veszi hasznát.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!