Csuti letiltotta közösségi oldalán Kulcsár Edinát, aki válaszul durva kirohanást intézett hozzá:

Vasárnap este Csuti a gyerekeiről tett ki egy videót, amelynek az elején a lánya, Nina az anyukáját, Kulcsár Edinát szólongatja, aki eközben máshol tartózkodott.

„Szegény Nina az anyukáját keresi!” – írta erre egy kommentelő, amire röviddel később megérkezett Kulcsár Edina válasza:

“Mivel a gyerekeim apja letiltott, innen válaszolok! (Edina vagyok, a ‘kedves anyuka’!) Mitől hanyagolnám el a gyerekeimet?

Azért, mert nem posztolok minden egyes pillanatban, amikor a gyerekekkel vagyok, attól még velük vagyok, szemben Csutival, aki minden alkalmat megragad, hogy a jó apa és az áldozat szerepében tetszeleghessen az általa imádott nyilvánosság előtt” – idézi Kulcsár Edina azóta már törtölt kommentjét a Ripost.

Edina így folytatta: “Szinte mindent lemondtam, hogy minden erőmmel arra törekedhessek, hogy semmit ne vegyenek észre ebből a gyerekek, minél több időt tölthessek velük, és boldoggá tegyem őket, amit nem a nyilvánosság előtt teszek!

Könyörgöm! Ne csak nézzetek… Lássatok a dolgok mögé is, de azt hiszem, lassan szükség lesz a segítségemre! A gyerekeim miatt nem hagyhatom tovább, hogy az anyai becsületem sárba legyen tiporva!

Én nem fogok csak azért posztolni velük, hogy azt bizonygassam, jó anya vagyok! Vagy szerintetek attól jó szülő valaki, hogy megoszt egy momentumot, hogy pozitív színben tüntesse fel magát?” – tette fel a kérdést Edina, majd volt párjának, Csutinak is üzent:

“Csuti… Neked innen is köszönöm, hogy tartod magad a megbeszéltekhez, miszerint a gyerekeket nem mutatjuk, főleg nem ebben az időszakban! Addig örüljünk, ameddig a felkiáltójelek helyett kérdőjelek vannak!”

Szabó András Csuti az egyik legfrissebb bejegyzésében így reagált a fejleményekre közösségi oldalán:

“Az utóbbi időben elszabadultak itt az indulatok, és szeretném, ha ez nem az az oldal lenne, ahol ilyen dolgokat olvasok a gyerekeim anyukájáról.

Megvan benne bőven a magam felelőssége, hogy idáig jutottunk, de arra szeretnélek kérni titeket, hogy legyetek tekintettel és nagyobb türelemmel a kialakult helyzetre! Nyugi” – írta Csuti.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL Klub)