A férfi átadta helyét a begipszelt lábú kislánynak, ám egy bunkó nő elfoglalta: a férfi olyat mondott neki, hogy rögtön leszállt
|A minap egy olyan jelenetnek voltam a szemtanúja, amit biztos, hogy jó darabig nem fogok elfelejteni. Emlékezni fog rá a sérült lábú kislány is, de leginkább az a bunkó, agresszív nő, akit végre jól helyretett az egyik okos utas.
Na de kezdjük az elején:
Hazafelé igyekeztem a tömött metrón (délutáni csúcsforgalom). Az egyik állomáson egy begipszelt lábú kislány várt a szerelvényre. Az édesanyjába kapaszkodott, hogy el ne essen. A metró megáll, beszállnak, nincsenek szabad helyek. Egy fiatalember szól nekik, hogy menjenek oda, átadja a kislánynak a helyet.
– Hölgyem, jöjjön, üljön le a kislány a helyemre!
– Ó, nagyon köszönöm – hálálkodik az anya, a fiatalember feláll, mire egy középkorú nő ugrik előre, és szó nélkül lehuppan a helyére.
– Asszonyom, a helyemet a kislánynak adtam át, nem önnek…
– Ezt azelőtt kellett volna mondania, hogy leülök – felelte pikírten a nő.
– Érthetően és világosan hallotta mindenki, amit mondtam. Különben is, nyilvánvaló, hogy a kislánynak a lába miatt nagyobb szüksége van az ülésre, mint önnek.
– Na és?! – sziszegi a nő dühösen.
– Maga nagyon durva és udvariatlan – mondja a férfi.
– Ki a franc vagy te, hogy így beszélj velem? Tudod, ki vagyok én?!
– Azt hiszem, sokkal udvariasabb és jól neveltebb vagyok, mint te. És hogy ki vagy… őszintén szólva nem érdekel.
– Te kis szánalmas senki…. A férjem tulajdonában van a… (és felsorolt néhány nagy céget). Sokkal gazdagabb és erősebb vagyok, mint te! – mondja szinte üvöltve a nő.
Mire a férfi mosolyogva:
– Olyan erős és gazdag vagy, hogy metróval utazol, luxusautó helyett?!
A nőt mintha villámcsapás érte volna… Némán várta a következő megállót, amikor is gyorsan kiszállt a szerelvényből.
A fiatalember ezután ismét a lányhoz és az anyukájához fordult:
– Elnézést, kislány. Itt a helyed!
A metrókocsiban többen megtapsolták a férfit, én egy hangos “Bravó”- val hoztam a tudomására, mennyire tetszett az akciója.
Remélem egyszer nekem is lesz bátorságom megleckéztetni a pökhendi, bunkó embereket.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Képünk illusztráció)