Talpig flitterben, csodás, új frizurával énekelte el Rúzsa Magdi az egyik legszebb dalát: Presser Gábor kísérte

Ennek a minden szempontból fantasztikus dalnak az az egyik különlegessége, hogy mind a zenéje, mind pedig a szövege Presser Gábor munkája.

Hallottuk már pár változatban ezt a csodás szerzeményt magától Rúzsa Magditól is, de ez a verzió egészen biztosan ott van a legjobbak között.

Az 5. Petőfi zenei díjkiosztó gálára 2021 januárjában került sor, ott adták elő ketten ezt a remek számot. Magdi káprázatosan nézett ki ebben a flitteres ruhában, és az új frizura is remekül állt neki, látszott, hogy jól érezte magát a színpadon.

Az eseményen Magdi nem csak mint fellépő volt jelen, hiszen ebben az évben ő kapta meg az év női előadójának járó díjat, amihez természetesen ezúton is szívből gratulálunk.

A Rúzsa – Presser kettősnek pedig köszönjük ezt a káprázatos és megható előadást:

Oszd meg, hogy mások is hallhassák!