Zelenszkij keményen bírálta a Nyugatot: minden késedelem engedélyt ad Oroszországnak, hogy…

Az ukrán elnök ismét bírálta, hogy késnek az országába irányuló fegyverszállítmányok.

Volodimir Zelenszkij esti videóbeszédében kifejtette: minden késedelem a fegyverek terén, minden politikai késedelem engedélyt ad Oroszországnak, hogy elvegye az ukránok életét.

Oroszország így értelmezi ezt. A valóságban nem így kellene lennie – mondta.

Katonai szakértők úgy vélik, hogy Ukrajnának az ország keleti részén lényegesen több nehézfegyverzetre lesz szüksége ahhoz, hogy ellenálljon a támadásoknak.

Zelenszkij arra figyelmeztetett, hogy az orosz hadsereg a közeljövőben offenzívára készül a kelet-ukrajnai Donyec-medence ipari térségében.

„Ahogy az orosz csapatok Mariupolt pusztítják, úgy akarnak más városokat és közösségeket is kiirtani a donyecki és luhanszki területeken” – mondta.

A hetek óta ostrom alatt álló Mariupol kikötővárosban vélhetően több ezer lakos vesztette életét.

Zelenszkij köszönetet mondott a partnereinek, akik “tényleg mindenben segítenek, amiben csak tudnak.”

De azoknak, akiknél vannak a szükséges fegyverek és lőszerek, és késlekednek a szállításukkal, tudniuk kell, hogy a csata sorsa rajtuk is múlik.

Az emberek sorsa, akiket meg lehet menteni” – tette hozzá az ukrán államfő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)