Zacher Gábor elmondta, hol és mikor tenné kötelezővé a maszkviselést
|Az RTL Klub Híradójának munkatársai azt tapasztalták, hogy egyre többen maguktól is hordják a maszkot a tömegközlekedésen, boltokban.
A riportban megkérdezték Zacher Gábort, a hatvani kórház sürgősségi orvosát, hogyan értékeli a jelenlegi helyzetet. Ezzel kapcsolatban a szakember elmondta: “mindent el kell követni annak érdekében, hogy megakadályozzuk a fertőzés átadását, ezért a maszkviselés mellett fontos a távolságtartás, a felületek rendszeres fertőtlenítése – beleértve a mobiltelefonokat is – és a kézmosás”.
Zacher Gábor tehát ismét kötelezővé tenné zárt térben a maszkviselést, és egy másik érdekes adatot is megosztott a nézőkkel:
„Nyugattól keletig, déltől északig intenzív osztályokon, sürgősségi osztályokon” dolgozó kollégáival gyakran beszélnek az aktuális helyzetről, és minden ismerőse arról számolt be, hogy emelkedik a koronavírus miatt kórházban kezeltek száma, akinek a 95 százaléka a nem oltottak közül tevődik ki. És, hát ez gáz” – hangsúlyozta a főorvos:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: MTI)